Édesanyám emlékezett rá, hogy patikában lehetett kapni réges-régen, amikor még kisgyerekként bejárt iskola után a helyi vidéki kis falu patikusához lábat-lógázni délutánonként, és amikor ott elhatározta, hogy ő is patikus lesz, mert olyan jó illat van mindig.

Én véletlenül találkoztam vele, egészen mást kerestem, amikor szembe jött velem. Rendeltem belőle az üzletbe, meghirdettem, és csodák-csodája, jöttek az emberek, akik ismerték - szintén régről, gyerekkorukból. Mind-mind vashiányosak, vérszegények laborleletekkel igazolva. Túl, sok szerves és szervetlen vasat tartalmazó készítmény kipróbálásán, gyomorfájás és székrekedés után.

Én magam is kóstoltam, fanyar, gyümölcsös ízű.

Eddig szerencsére panasz nem érkezett sem az ízére, sem mellékhatásra, de van, aki már a harmadik üveggel viszi.

És mire jó? Fogyasztása jótékony lehet vérszegénység, vashiány, fáradékonyság, keringési elégtelenség esetén. 
Amikor az összetevőit végigolvasom, összefut a nyál a számban: Tokaj-hegyaljai aszúszem, vörösszőlő, fekete berkenye, feketeribizli, feketeszeder, feketeáfonya, galagonya, vörösáfonya, bodza, cseresznye, meggy, homoktövis, szilva, pirosribizli, csipkebogyó, víz.
A neve megtévesztő lehet, mert alkoholmentes.

Fogyasztása a népi megfigyelések szerint jótékony lehet vérszegénység, vashiány, fáradékonyság, keringési elégtelenség, csökkent teljesítőképesség esetén.
Rezveratrolban, bioflavonoidokban, vitaminokban, ásványi anyagokban és nyomelemekben gazdag, köszönhetően a sok piros gyümölcsnek.
Javasolt fogyasztása: felnőtteknek naponta 1-2 evőkanálnyi mennyiség, 14 év alatt naponta 1-2 teáskanálnyi mennyiség.

Gyerekeknek ugyanez vasbor lekvár formájában is van. Összetétele, hatása ugyanez, csak a bevétele a kissebbeknek könnyebb, reggel egy falat kiflire és már kész is.

Azt számolgattam, hogy ha valaki egy evőkanálnyit fogyaszt naponta (12-15ml), akkor a 480 ml-es mennyiség 32 napra elegendő. Ez nem olyan rossz, ha figyelembe vesszük az átlagos havi gyógyszerfogyasztásunkat például egy krónikus keringési betegség esetén.

On-line rendelés:

http://panthenolforte.hu/shop_search.php?search=vasbor

Szóval, hajrá vasbor!

vasbor vasbor lekvár vashiány vérszegénység rezveratrol